2010. április 26., hétfő

Hajgumik

Azt vettem észre, hogy a sok geocachingelés a férfimmel mostanában minden szabadidőm felemészti, persze csakis jó értelemben! :)

Pedig sikerült egy csomó szépséget vásárolnom, pénteken, a Pesti kiruccanás alkalmából, de csak hevernek a kreatív asztalon, napok óta. Igazán csak ma volt időm egyáltalán odaülni az anyagok mellé és tervezni, alkotni kicsit. Érdekes, hogy a legintenzívebb ötleteim mindig akkor jönnek, mikor hajnalban fáradtan hazaesek a munkából, és lefekszem picit aludni. Ilyenkor cikáznak a gondolatok, és mindig kitalálok valami színben, formában teljesen újat. Ez most nem ilyen, illetve csak az anyagok kombinálásában új a dolog.

Mivel apró, hajcsat-alapot sehol az ég világon nem lehet kapni - még Pesten sem, ami őszintén szólva meglep - így a tervezett gyurmáimat úgy gondoltam, hogy csat helyet most hajgumival kombinálom. Egyelőre csak pár darab lett, de őket nagyon kedvelem. Biztos, hogy lesz még folytatása, és szeretném ezt a vonalat az üveggel is továbbgondolni. De ez majd később jön.


És egy picivel "lányosabb", rózsaszínesebb vonalat is csináltam.

P.s: A csat-alapok beszerzéséről azért még nem tettem le teljesen. Ha valaki tudna engem ilyesmivel boldogítani (természetesen nem ingyen) annak nagyon örülnék! Vagy legalább egy beszerzési helyet jó lenne tudni. (Hiszem azért, hogy van ilyen.. :)

8 megjegyzés:

  1. Pénteken szereztem be néhányat, lehet kapni, még arany színben is. :-) (KH)
    Hajgumikat már én is tervezgettem, de csak fejben, mert nem tudom, h hosszú távon rajta maradna-e a ragasztott dolog... Olyan kicsi az a rész, nem tudom, nekem nem igazán tűnik bombabiztosnak. :-/ Vagy az?

    Egyébként pedig szépek lettek, a hajamba még talán tennék is fagyit, muffint. :-)

    VálaszTörlés
  2. Én nem csak egyszerűen a fém részre ragasztottam őket, az szerintem se lenne tartós.. :) Szóval így nem jönnek le.

    Akkor te szerencsés vagy ha sikerül beszerezned alapokat... húúú nekem is kéne.. Na majd írok neked mailt ez ügyben asszem .. ;)

    VálaszTörlés
  3. Nézem a nagykerben én is folyamatosan! Már legutóbb sem volt, akkor a boltban tudtam venni 2 csomaggal, de most ott sem volt ugye.. :/ valami mindig hiánycikk sajnos.

    Nagyon jópofák ezek a hajgumik, és jó ötlet :)

    VálaszTörlés
  4. Akkor mire ragasztod?

    Ok, várom!

    VálaszTörlés
  5. Réka: Írtam neked emailt! :) Igazából egy pici medál-alapra ragasztom őket. És az kapaszkodik a hajgumira..

    Rita: Köszi neked is ha lesz, és jelzel! :)

    VálaszTörlés
  6. Én is járok a nagykerbe, majd figyelem neked. Illetve fel tudok ajánlani 10 darabot, ami nekem itthon van.

    VálaszTörlés
  7. ja és ezek a gumik marha jók
    a második a kedvencem :)

    VálaszTörlés
  8. Nóri, köszi :) Időközben küldött nekem a Réka, de le-bizniszelhetjük..!! Írok neked is emailt :))

    VálaszTörlés