Pedig sikerült egy csomó szépséget vásárolnom, pénteken, a Pesti kiruccanás alkalmából, de csak hevernek a kreatív asztalon, napok óta. Igazán csak ma volt időm egyáltalán odaülni az anyagok mellé és tervezni, alkotni kicsit. Érdekes, hogy a legintenzívebb ötleteim mindig akkor jönnek, mikor hajnalban fáradtan hazaesek a munkából, és lefekszem picit aludni. Ilyenkor cikáznak a gondolatok, és mindig kitalálok valami színben, formában teljesen újat. Ez most nem ilyen, illetve csak az anyagok kombinálásában új a dolog.
Mivel apró, hajcsat-alapot sehol az ég világon nem lehet kapni - még Pesten sem, ami őszintén szólva meglep - így a tervezett gyurmáimat úgy gondoltam, hogy csat helyet most hajgumival kombinálom. Egyelőre csak pár darab lett, de őket nagyon kedvelem. Biztos, hogy lesz még folytatása, és szeretném ezt a vonalat az üveggel is továbbgondolni. De ez majd később jön.
És egy picivel "lányosabb", rózsaszínesebb vonalat is csináltam.
Pénteken szereztem be néhányat, lehet kapni, még arany színben is. :-) (KH)
VálaszTörlésHajgumikat már én is tervezgettem, de csak fejben, mert nem tudom, h hosszú távon rajta maradna-e a ragasztott dolog... Olyan kicsi az a rész, nem tudom, nekem nem igazán tűnik bombabiztosnak. :-/ Vagy az?
Egyébként pedig szépek lettek, a hajamba még talán tennék is fagyit, muffint. :-)
Én nem csak egyszerűen a fém részre ragasztottam őket, az szerintem se lenne tartós.. :) Szóval így nem jönnek le.
VálaszTörlésAkkor te szerencsés vagy ha sikerül beszerezned alapokat... húúú nekem is kéne.. Na majd írok neked mailt ez ügyben asszem .. ;)
Nézem a nagykerben én is folyamatosan! Már legutóbb sem volt, akkor a boltban tudtam venni 2 csomaggal, de most ott sem volt ugye.. :/ valami mindig hiánycikk sajnos.
VálaszTörlésNagyon jópofák ezek a hajgumik, és jó ötlet :)
Akkor mire ragasztod?
VálaszTörlésOk, várom!
Réka: Írtam neked emailt! :) Igazából egy pici medál-alapra ragasztom őket. És az kapaszkodik a hajgumira..
VálaszTörlésRita: Köszi neked is ha lesz, és jelzel! :)
Én is járok a nagykerbe, majd figyelem neked. Illetve fel tudok ajánlani 10 darabot, ami nekem itthon van.
VálaszTörlésja és ezek a gumik marha jók
VálaszTörlésa második a kedvencem :)
Nóri, köszi :) Időközben küldött nekem a Réka, de le-bizniszelhetjük..!! Írok neked is emailt :))
VálaszTörlés