2010. június 23., szerda

Eső után (köpönyeg?!)

Végre elállt az eső, süt kicsit a napocska, a kedvem is határozottan jobb! Hétfőn jelentősen visszavetette a hangulatom, hogy a műhelyünket elársztotta a víz, bokáig álltunk a sárban-vízben, ott ahol a kemencénk van. Úgy kellett kimeregetni hármunknak az iszapot. Szerencsére, ez már a múlté, és készülök a hétvégi vásárokra gőzerővel. Ha szerencsénk lesz, kapunk egy kis napsütést szombat-vasárnapra, légyszi drukkoljatok érte! Főként karkötőket gyártottam mostanság, még párat holnap szerelek össze, csak a szokásos "véghajrá". Addig is mutatok régieket, velük indult a karkötő-szerelem.

Bonbonok sokasága


Valamivel még rózsaszínesebb árnyalat


Gyümölcsözön

És halkan, de megsúgom: Vasárnap egy éves lesz a Meska boltom!!! Ez alkalomból akciókkal fogok kedveskedni a vevőimnek és egyben játékot is hirdetek majd a blogon. Érdemes lesz benéznetek hétfőn, remélem jöttök velem játszani! Részeletek később.. :)

5 megjegyzés:

  1. Egy éves? Hű, akkor grat hozzá :) Nekem az még messze van :)
    Jók ezek a karkötők, a gyümis a kedvenc :)
    És sok sikert a vásárokra :) Hova mész majd?

    VálaszTörlés
  2. Gratula az egy évhez, és szuperek a karkötők! :)

    VálaszTörlés
  3. ez a gyümis annyira de annyira jó :) én is elterveztem már egy ilyen gyümis karkötőt de gyümikkel még nem próbálkoztam, így még nem valósult meg. de a tied nagyon nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Hmmm...nagyon ínycsiklandóan néznek ki. Gratulálok hozzá! Szép és igényes :)

    VálaszTörlés
  5. én is csak csatlakozni tudok :D
    Nagyon sokat olvasgatlak, és csak így tovább...rakj még rá egy évet :P

    VálaszTörlés