2010. június 18., péntek

Back to the basics

Kicsit feltúrtam a minap a kerámiás dobozt, már ideje volt, ígértem ide a blogra is képeket, és Tori is mutatott érdeklődést a kerámiák után, úgyhogy most ez jön. Igazából ez olyan "Back to the basics", mert ezzel indult a "komolyabb" ékszeres pályafutásom. Vagy legalábbis a Meskás pályafutás. Az már más kérdés, hogy azóta némiképp átrendeződött az árukészletem. (Na jó, nem kicsit, nagyon!)

Szóval a vásáros anyagunkat megbontva picit, pár fülbevalót és gyűrűt lencsevégre kaptam. Való igaz, hogy ritkán ülök le mostanában agyagozni, ennek fő oka, hogy elég "koszos" meló. És nem lehet bárhol, csak úgy egyszerűen űzni (mint pl. a gyurmát, amit egy kis dobozban bármikor magammal vihetek). Na, de jöjjenek beszéd helyett a képek!

A csíkosakat még mindig szeretem (L)

Vésettek, amit "halál" elkészíteni, sokszor apára bízom, mert ő ügyesebb. A csokibarna fenn van Meskán


Egy pár barna-sárga. Ezek a színek olyan klasszak, szeretem.


Néhány sárközi ihletésű, de nem teljesen az


És még néhány ovális gyűrű


Én egyébként kedvelem őket, bár a Meskán nem volt olyan kitörő fogadtatásuk, mint amire számítottam volna. És a végére tartogattam egy kakukktojást. Ha még nem említettem volna, akkor mos megteszem, hogy a tesómba is szorult kreatív véna a családban! Ő fa ékszereket készít mindenféle színben, formában, mennyiségben. Az alábbi munka kooprodukció: a tesóm csinálta a fa alapot, apukám díszítette, a gyűrű közepén pedig egy általam, üvegrúdból olvasztott napsárga pötty van. A végeredmény pedig különleges. Szerintem.

8 megjegyzés:

  1. Hú, nagyon jó mind! Ez az utolsó gyűrű pedig tényleg különleges :)

    VálaszTörlés
  2. csatlakozom az előttem szólóhoz :)
    az első csíkos füli igazán elnyerte a teszésemet, no meg persze ez az utolsó gyűrű is. :)

    VálaszTörlés
  3. Húúú, imádom mindet. Annyira szépek. A családi összefogás eredménye, pedig valóban különleges darab. :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem is a közösen készített gyűrű a kedvencem! :-)

    VálaszTörlés
  5. óóó, hát köszönöm!! :) és itt minden szuper!!! előbb-utóbb úgy érzem, szükségem lesz erre-arra Tőled... :) (csak most még egy ideig nem költekezhetek, ja és persze, ha lesz kedved velem üzletelni egyáltalán - elég fura tudok lenni :) )

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm lányok :D

    Tori, persze .. szívesen cserélek:) megbeszélgethetjük ;)

    VálaszTörlés
  7. Szerintem mind ZSENIÁLIS! Tartsál ki, majd csak felfedezik a Meskán is.:-)))
    Én totál beleestem a legfelső csíkosba, és azokba a virág szirmos mázasokba középen. Húúúú, de mind nagyon szééép! GRATULÁLOK!!!:-) nagyon jó ötlet, és nagyon szép.:-D
    Szerintem én is fogok jelentkezni egy gyűrűért. Mivel ragasztod őket, amivel az üveget?

    VálaszTörlés
  8. Kinema: örülök, hogy végül idetaláltál, és tetszenek a kerámiák (is). Ugyanazzal ragasztom őket, mint az üveget, igen :)

    A blogommal kapcsolatban: Kicsit megvariáltuk a dolgokat, mert ez egy sima blogspot blog. Csak megcsinálta a férfim, hogy egyéni címre is bejöjjön, a madeforyou.sinuslink.hu -ra. De ezek szerint azt nem tudja követni a rader normálisan. :S viszont a sweeesthandmades.blogspot.com - ot igen! :)

    VálaszTörlés